Színház

további előadások


Ennek a különleges darabjának nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő a darabot, amely kísérlet a színház hatalmának demonstrálására, közös játék az író, a színész és a közönség részvételével, vagyis minden egyes este megismételhetetlen alkalom.

„Ez a darab teljes egészében etikai vitákból áll, mégis olyan feszült, hogy vannak pillanatok, amikor az embernek eláll a lélegzete – vagy amikor valaki álláspontja annyira felháborítónak tűnik, hogy az ember kapkodni kénytelen a levegőt. Kényelmetlen tud lenni, ugyanakkor fergetegesen vicces is.”

Van ez a srác, aki nem a Dózsa György unokája, de azért lehet belőle valaki. Jár is hát rendületlenül gitárórákra. Persze a leckékből a legmerészebb fantáziával sem lesz nagyszóló meg Dzsimi Hendriksz. Majd jövőre, ha leteszi a vizsgát. Útnak indul a bogyósgyümölcs-ültetvényről, hogy felfedezze a nagyvilágot.

A pincétől a padlásig (na jó, az nincs, de a galériáig felmegyünk, sőt tovább): az Átrium épületének története és titkai!

Urbán András: A hallgatás poétikája a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka a Kultúrbrigád szervezésében

házaspárbaj egy felvonásban Időtartam: 90 perc

Az interjúitokban ugattok a rendszer és a hatalom ellen. Az előadásaitok pedig ugyanazt a világot képviselik, ugyanannak a világnak a részei, amitől egyébként annyira szabadulnátok. A ti művészetetek ágyazott meg a politikának.

A német színház és film megújítója, Rainer Werner Fassbinder műve egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal.

Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány – jónevű amerikai milliomosházaspár egyetlen gyermeke – vészhelyzetet jelent be: férjhez ment.

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. De ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt.

Ebben a kategóriában jelenleg nincs több előadás
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!